Background image

Barbi & Zsolt

2023. július 15. - Hármashatárhegy, Budapest

Szeretettel meghívunk benneteket a 2023. július 15-én tartandó esküvőnkre, ahol hivatalosan is összekötjük az életünket.
A helyszín szép, mi is azok leszünk, az “Igen” is boldogít, de a legnagyobb élmény, ha ezt Veletek élhetjük át.

Gyertek és ünnepeljetek velünk!

Egy picit rólunk.
Photo

A történetünk 2019 tavaszán kezdődött, egy romantikus jobbra húzással. Azóta majdnem 4 év telt el, sok minden történt velünk és körülöttünk, de az első randitól kezdve egyértelmű volt, hogy ez a kapcsolat más, mint a korábbiak.
2021 augusztusában, a Kriván tetején, kihasználva a felhők felszakadozását, Zsolt némi, de jól leplezett ügyetlenkedés után elővarázsolta az addig rejtegetett jegygyűrűt, és letérdelt az épp háttal álló, nézelődő és mit sem sejtő Barbi mögött. Mikor Barbi megfordult, Zsolt kissé remegő hangon feltette a nagy kérdést.

Photo

Azóta eltelt másfél év, de ez az emlék mindig hatalmas boldogsággal tölt el minket. Hamarosan eljön az ideje, hogy egy újabb ilyen különleges és boldog emléket teremtsünk, ezúttal a családunk és barátaink körében.
Mi már gőzerővel készülünk, gyertek, és ünnepeljetek velünk a Hármashatárhegyen a kedvenc környezetünkben, az erdő nyugalmában (ígérjük, hegyet mászni nem kell). :)

Background image

SAVE THE DATE

2023. július 15-én összeházasodunk!

Helyszínek

Szertartás
ceremony-img

Tündérerdő
Szépvölgyi dűlő 1., Budapest
🕔 14:15

Lakodalom
party-img

Event's Hill
Hármashatárhegyi út 3., Budapest
🕔 18:00

Program

Fontos kérdések

Ételallergia, diéta

Kérjük, hogyha problémád van valamilyen étellel, jelezd az igényed a lejjebb található kérdőíven vagy direktben, és találunk megoldást.

Dresscode

Úgy gyere, ahogy jól érzed magad! A szertartáshelyszín rögös talaja miatt javasoljuk, hogy ne tűsarkúra essen a választás. :)

Parkolás, transzfer

Mindkét helyszínen korlátozott mennyiségben rendelkezésre állnak parkolóhelyek, de javasoljuk, hogy autó nélkül érkezz a felhőtlen szórakozás érdekében.
A Tündérerdőből szervezett busszal is át tudtok jutni a vacsorahelyszínre.

Reméljük, el tudsz jönni! :)

Kérjük, hogy az ikonra kattintva mihamarabb töltsétek ki az alábbi kérdőívet, hogy tudjunk tovább tervezni.

kerdoiv_kep